SÜTŐTOKBAN SÜLT

Nem sütőtőkökben, sütőtokban! Sütődiszkosznak is nevezik, de a másik név nekem jobban tetszik. Mátrai favágók zsanérral ellátott, kétrészes, lencseformájú vasedénye ez, amelybe előre belerakták a hozzávalókat, majd kint az erdőn, parázsban megsütötték maguknak az ebédjüket. Nemrég ismertem meg Budai Sándor kovácsmestert, aki a két-, négy-, nyolc- és tizenkétszemélyes sütőtokokat készíti. Az első használat előtt zsírral…Continue reading SÜTŐTOKBAN SÜLT

Hamburgerünk

A hamburgerbucikat félbevágtuk, majd a vágott felüket megkentük a saját készítésű BBQ-szószunkkal, amelybe előzőleg egy mokkáskanálnyi ROB-CHI piros chilikrémet kevertünk. Az egyenként 18 dekás marhahúspogácsákat megformázás után nagy lángon kisütöttük, amelyekre egy-egy szelet kecskesajtot fektettünk. Ugyanebben a serpenyőben két tojásból vékony rántottát sütöttünk, amelyre márványsajtot olvasztottunk. Ezt összehajtogatva rátettük a megsült húspogácsákra. Lilahagyma- és uborkaszeletekkel…Continue reading Hamburgerünk

Chilipor és chilidara

A januári időszak alkalmat adott arra, hogy az év közben az erre a célra félretett és megszárított chilikből chiliport készítsek. A következő, piros színűre érő fajtákból felfűzve szárítottam ki néhányat: cayenne, prik chi faa, tabasco, habanero, paper lantern, fushimikara, bolivian rainbow, brazilian starfish és bali bullet chili. Ezekhez, a saját termesztésű chilikhez hozzátettem azt a…Continue reading Chilipor és chilidara

JALAPENO POPPERS

A friss termésekből az amerikai földrészen népszerű, de már errefelé is egyre ismertebb JALAPENO POPPERS-t készítettem. Annak is baconbe tekert változata lett a kedvencünk. Hozzávalók: – friss jalapeno chili termések – reszelt kemény sajt, pl. cheddar – bacon szeletek A jalapeno-kat félbevágom, a belsejüket kiskanállal kivájom, ezeket a részeket félreteszem és megszárítom… jó lesz majd…Continue reading JALAPENO POPPERS

Lilachilichalamádé

Ezt a nyelvtörőnek is beillő nevet adtam az ősszel, jalapeno-val készített házi csalamádénknak. Annyi a különbség a megszokott csalamádékhoz képest, hogy lilakáposztát és jalapeno chilit használtam hozzá. A sós-ecetes-cukros felöntőlevet pedig mozsárban tört fekete- és szegfűborssal, borókabogyóval, csillagánizzsal, szegfűszeggel tettem izgalmasabbá.